Templomi etikett

Nem a szabályok betartása a lényeg, hanem a tudatos vallásgyakorlás. Sok mindent jól, de mechanikusan csinálunk és mindenkinek van pár rossz beidegződése.

Öltözködés

Bár elsősorban a szívnek kell megtisztelni az Urat, ez jusson kifejezésre külső megjelenésünkben is! Nemcsak Jézust, de egymást is megtiszteljük ezzel. Vasárnap öltözzünk ünneplőbe, de hétköznap, nyáron, nyaralóhelyen se menjünk templomba rövid szoknyában, nadrágban, kivágott felsőben, papucsban!

A templomban

A bejáratnál találunk egy szenteltvíztartót. Ha akarjuk, mártsuk bele ujjaink hegyét és vessünk keresztet. Ez a gesztus emlékeztet keresztségünkre és eltörli a bocsánatos bűnöket (ha nincs súlyos bűnünk). Ezután keressünk helyet (lehetőleg minél előrébb, az ősegyházban hátul csak a nyilvános bűnösök álltak). Mielőtt beülünk a helyünkre, hajtsunk térdet az Oltáriszentség felé kifejezve imádatunkat. Figyeljünk az örökmécsesre, nem biztos, hogy az Oltáriszentséget a szentélyben őrzik! (Főleg nagy templomokban gyakori, hogy a Szentség egy mellékoltárnál, sőt külön ajtóval elzárt szentségi kápolnában van. Ha ilyenkor mechanikusan térdet hajtunk az oltár felé, az bálványimádás.) Fontos továbbá, hogy a keresztvetést és a térdhajtást ne próbáljuk összekötni, bármilyen sok rossz példát látunk! Ez két különböző gesztus, ha egyszerre próbáljuk csinálni, csak egy nevetséges akrobatamutatvány sikerülhet belőle és nem arra figyelünk, ami a céljuk lenne. Ha egy templomot nem imádság céljából látogatunk meg, csak kirándulunk és szeretnénk körbejárni, akkor hajtsunk térdet az Oltáriszentség felé, amikor a legközelebb vagyunk hozzá (pl. a szentélynél). Ha felmegyünk a szentélybe (pl. misén felolvasni, vagy a sekrestyébe kívánunk menni), előtte hajtsunk térdet! A szentély elhagyása előtt újból!

A templomban csöndben kell lenni akkor is, ha semmilyen szertartás nincs, vagy nincs senki a templomban. Ez azért fontos, mert a katolikus templomokban őrizzük az Oltáriszentséget és aki mással beszélget, az Vele tiszteletlen. Kérjük ezt tiszteletben tartani a mise, esküvő, keresztelés előtti gyülekezéskor!

Ha a gyóntatószékben ég a villany, ne álljunk az ajtó mellé, akármilyen tömeg is van a templomban, még akkor se, ha épp nincs bent senki! Ha túl közel állunk a gyóntatószékhez, senkinek se lesz kedve gyónni, hiszen kihallatszhat, ami odabent történik. Minden tapintat ellenére így is előfordul, hogy valaki túl hangosan gyónik. Ne felejtsük el, hogy ha meghallunk valamit a gyónásából, a gyónási titok minket is köt, ugyanúgy, mint a papot!

Gyerekek a templomban

Bár hátulról könnyebb „kiszökni”, ha a gyerek rendetlenkedik, mégis inkább előre üljenek vele! Elöl jobban lát, hall, könnyebb bevonni a misébe. Nem az a nagy baj, ha rendetlenkedik a misén, hanem ha unatkozik. Hasznos, ha elhozzuk a templomba misén kívüli időpontban, megmutogatjuk a helyszínt, megismertetjük a miliővel. Magyarázzuk meg nekik, mi miért történik, mikor mit kell csinálni, várja a mise azon részeit, amikor kezet foghat, kis keresztért mehet, stb.! Ha rossz, rá kell szólni, ha nem hat, még mindig ki lehet vinni. A többiek legyenek elnézőek a gyerekekkel szemben, de ne engedjék, hogy túlzottan elvonja a figyelmüket a miséről.

Mise alatt

Ne végezzünk magánimádságot (pl. rózsafüzér), se a pappal ne mondjuk együtt az ő szövegét! Vannak imádságok, amelyeket mindenki együtt mond, vannak, amelyeket csak a hívek és van sok olyan szöveg, amelyeket a papnak egyedül kell mondania.

A katolikusok az átváltoztatás és úrfelmutatás, valamint az áldozás előtt, valamint szentségimádáskor a szentségi áldás alatt letérdelnek. Aki nem hiszi, hogy az Oltáriszentség Krisztus teste, nem köteles letérdelni, de a többiek hite iránti tiszteletből álljon fel! Hasonlóképpen állhat, aki egészségi állapota miatt nem bír térdelni.

Áldozásnál

Induljunk el időben, amikor a ministráns áldozásra csönget, ne akkor, amikor a pap már az oltár előtt áll kezében az Oltáriszentséggel! Ez nem a pappal, hanem az Oltáriszentséggel szemben méltatlan. Kettes oszlopba álljunk be! Ha a pap felváltva hol az egyik, hol a másik oszlopból áldoztat valakit, az zökkenőmentessé (és gyorsabbá) teszi az áldoztatást. Ugyanezért abba az oszlopba álljunk be, amelyik oldalról jöttünk. Ha ez nem is sikerül, akkor se akarjunk átvágni a másik áldozó előtt kívánt oldalra! Menjünk hátra és onnan térjünk vissza a helyünkre!

Áldozás előtt és után nem kell keresztet vetni (bár nem is tilos). Amikor a pap felmutatja az Oltáriszentséget és azt mondja, hogy „Krisztus teste”, mondjuk hangosan, hogy „ámen”! Ez egy hitvallás, a pap innen tudja, hogy valóban hisszük, hogy az Krisztus teste és megáldoztathat minket. Ha nyelvre áldozunk, kissé nyújtsuk ki a nyelvünket és várjuk meg, amíg a pap ráhelyezi a szentostyát. Nem kell harapni, ajakkal elkapni, az efféle próbálkozások eredménye az lehet, hogy az áldozó megnyalja a pap ujját, esetleg az Oltáriszentség eltörik, leesik. Ha nem ügyetlenkedünk, nem fog leesni, a szentostya ugyanis a nedvesség hatására azonnal odaragad a nyelvünkre. Ha kézbe szeretnénk áldozni, kezünkkel formáljunk bölcsőt az Úr Jézusnak a következőképpen: emeljük kezünket mellmagasságba, jobb kezünket tegyük alulra, erre keresztbe bal kezünket. Tenyerünket ne feszítsük hátra, de ne is hajlítsuk túlságosan be. A Szentséget jobb kézzel vegyük ki bal kezünkből és így vegyük magunkhoz. (Bal kezesek értelemszerűen fordított kézzel csináljanak mindent.) Áldozás után nézzük meg, hogy maradt-e morzsa a kezünkön az Oltáriszentségből, ne szórjuk a földre, vagy töröljük a nadrágunkba a legkisebb morzsát sem! Fontos, hogy időben döntsük el, hogy nyelvre, vagy tenyérbe szeretnénk áldozni, ha áldozáskor kapkodunk, az zavaró, de akár a kelyhet is kiverhetjük az áldoztató kezéből!

Ha két szín alatt áldoztatnak, csak nyelvre lehet áldozni (ezt általában hirdetik is).

Áldozás után forduljunk ki, ne tolassunk! Ne hajtsunk térdet a tabernákulum felé, hiszen ha magunkhoz vettük az Úr Jézust, ott van velünk, sokkal közelebb, mint a tabernákulumban!